Vállalkozóként az a célod, hogy kielégítsd a fogyasztók igényét, nyereség elérése mellett.
Ezért alapítasz egy céget annak reményében, hogy a termékedre/szolgáltatásodra lesz vevő. Majd eljutsz odáig (hidd el, sokan már ennél a pontnál elvéreznek), hogy a termékedet szépen veszik, és profitot is termelsz.
Egy ideig elégedetten szemléled az eseményeket, de aztán arra eszmélsz, hogy kevés a napi 24 óra, nincs elég időd és kapacitásod kiszolgálni a megrendelőidet.
- Egyre több a ballépés.
- Fokozódnak a vevői panaszok.
- A munkatársak is folyton Téged keresnek meg a különböző problémákkal.
A gondosan, becsületesen és szenvedéllyel felépített vállalkozásod összeomlani látszik, mint egy kártyavár.
Mi az első lépés?
Tudatosul benned, hogy fejlesztened, bővítened kell a vállalatot. Igen ám, de ennek bizony vannak buktatói. Veszélyes buktatói…
Mutatok Neked párat közülük, amelyekre érdemes odafigyelned.
Korszerűbb működési elvek ellenzése
Ugrásszerűen megnövekedik a kereslet a terméked iránt, és Te foggal-körömmel ragaszkodsz a korábbi vezetési téziseidhez. Amik egykor a sikereid garanciái voltak, most épp ellenkezőleg, további fejlődésed gátjai lehetnek. Mert amennyire lehetett, kimaxoltad a teljesítményt, és innentől el kell gondolkodnod a fejlesztésen, a fejlődésen, ha még több bevételt, vagy még nagyobb eladási számokat, vagy még nagyobb vevői elégedettséget akarsz produkálni. Fel kell tudd ismerni azt a pillanatot, amikor új módszert, új szemléletet kell alkalmaznod.
Fásult alkalmazottak
Ha a vezető, vagyis Te, nem figyelsz kellőképpen a munkatársaidra, csak a kötelező minimumot fogják letenni az asztalra. Ezt ugye Te sem szeretnéd? Biztosítanod kell nekik a megfelelő körülményeket, hangulatot és nem utolsósorban bánásmódot.
Ők is emberek. Vannak érzéseik, céljaik és véleményük is. Erről sokan elfeledkeznek. Gondolj bele! Általában mivel ösztönöz a vezető?
Pénzbeli juttatásokkal. Nem mondom, hogy ez nem fontos, de sokkal mérvadóbb beosztottjaid belső elégedettségéről gondoskodni, tiszteletet tanúsítani irántuk, és erkölcsileg is elismerni őket.
Maguk, a vezetők
Bizony. A vállalkozások fejlődésének egyik legveszélyesebb ellensége a cégvezető. Azaz Te.
Dobd el az egódat! Döntsd el, mi is vagy valójában. Vezető? Könyvelő? Marketinges? Informatikus? Kommunikátor? Lásd be, nem végezheted el mindenki helyett a munkát.
Nem attól vagy kiváló vezető, hogy mindent egyedül csinálsz meg. Ezzel rengeteg időt fecsérelsz el. Ha kizárólag Rád van felépítve a vállalkozás, nagyon hamar visszaüthet. Mi történik, ha a Te kezeidet kihúzzák? Összeomlik az egész cég.
Egy vállalat hatékony működése nem csak rajtad múlik, hanem a csapatodon is.
- Ismerd meg a munkatársaidat, és alkalmazkodj hozzájuk. Ki kell tapasztalnod, hogy kit mi motivál.
- Nem baj, ha határozott vagy, de ne harsányan tedd!
- Kommunikálj velük világosan és tisztelettel!
- Alázat. Nélkülözhetetlen. A munkád és a munkatársaid iránt is.
A munkádat szeretned kell, különben gyenge minőségű lesz, és a kollegáidat sem tudod motiválni.
Nincs megfelelő marketing és networking
Most indítottad a vállalkozásodat, felesleges pénzkidobásnak tartod a marketinget. Gondolkozz logikusan! Ha nincs elég ügyfél, akik ismerik a cégedet, nincsenek tisztában azzal, hogy miben tudsz a segítségükre lenni, egyenes az út a pénzhiányhoz.
Nem építesz tudatosan üzleti kapcsolatokat? Újabb nagy lehetőséget hagysz ki. Megfelelő networking munkával kiépíthetsz olyan stratégiai partnerségeket, akikkel minőségi ügyfeleket és üzleteket hozhattok egymásnak.
Összegezve azt mondhatjuk, hogy a vállalkozások hatékonyságát és folyamatos fejlődését nagyban biztosítják a megfelelő alapokra való építkezés.
A gátakra, melyek akadályozzák céged fejlődését, menet közben, Neked kell rájönnöd. Folyamatos tanulással és önfejlesztéssel eljuthatsz egy szintig, de minden egyes rizikót vagy fel sem tudsz ismerni, vagy pedig nem tudod, hogyan oldd meg.
Mi lehet a megoldás?
El kell fogadnod, hogy ez nem egy „one man show”. Rakd zsebre az egódat, és kérj külső segítséget! Segítséget egy olyan szakembertől, aki rámutat a vállalkozásodra leső veszélyekre és segít abban, hogyan lépj egy következő szintre.
Ha további kérdéseid vannak ezekről a folyamatokról, csak küldj egy emailt és örömmel állok rendelkezésedre!