A vállalkozói fejlődés lépcsőfokai

A vállalkozói fejlődés lépcsőfokai

Komoly vállalkozást felépíteni nemcsak egyféleképpen lehet. Van, aki egyedül kezdi, és szép fokozatosan építkezik.

Sokaknál az első lépcsőfok kimarad, mert már eleve társas vállalkozást alapítanak 2-3-4 fővel.

Van, aki lassan fejlődik, más robbanásszerűen.

Akármelyik utat is járják, az egészséges fejlődésnek megvannak a maga lépcsőfokai.

1. szint: A vállalkozó

Még mindent a tulajdonos(ok) csinál(nak).

Az első szint a kezdeti időszak, amikor a vállalkozás alapítója vagy alapítói még mindent maguk csinálnak. Ők értékesítenek, állítják elő a terméket/nyújtják a szolgáltatást, adminisztrálnak, intézik a beszerzést, számláznak stb.

Szinte minden vállalkozás így indul, és ez teljesen normális. Sőt. A tulajdonos számára rendkívül fontos, hogy ismerje a belső folyamatokat, ismerje meg a vállalkozása összes területét és az ott előforduló feladatokat. Ezek ismerete nélkül nehéz lenne a későbbiekben irányítani a munkatársakat és ésszerű elvárásokat támasztani feléjük.

2. szint: A vállalkozás

Az első munkatársak felvétele.

Kinél gyorsan, kinél lassabban, de előbb-utóbb elérkezik az a pont, amikor már embert kell felvenni, hogy a vállalkozás lépést tudjon tartani a kereslettel. Ez szinte kivétel nélkül mindenkinél elérkezik, a kérdés csak az, hogy a tulajdonos képes-e, akarja-e meglépni ezt a szintet.

Az új munkatársak felvétele egyben azt is jelenti, hogy a korábban a tulajdonos által végzett feladatokból delegálni kell az új embernek. Itt bizony el kell tudni fogadni, hogy nem minden területen tud az új munkatárs a tulajdonoshoz képest 100%-ot teljesíteni. Ha legalább 80%-ot tud, akkor már jók vagyunk.

3. szint: A vállalat

Hatékony folyamatok, működési rendszer és szinte automatikus működés.

Legkésőbb 15-20 fő környékén jön el az a szint, amikor már nehéz úgy tovább fejlődni, hogy a cégvezető hoz meg minden döntést a legapróbb részletekig, és nincsenek bejáratott, dokumentált, szinte tökéletesre csiszolt folyamatok a cégben.

Ekkora létszámnál már szükséges 2-3 középvezető, aki összefogja az egyes területeket és megkapja ezekhez a szükséges döntési jogköröket.

Nem egészséges, ha ekkora méretnél még a cégvezető dönt mindenben és minden kulcsterületnek ő egyszemélyben a vezetője is. Nem azt mondom, hogy nem lehet megcsinálni, mert számtalan példa van rá, de nem egészséges, az biztos. Nem jó a cégnek, nem jó a vezetőnek és nem jó a munkatársaknak sem. Az ügyfelekről már nem is beszélve.

Ezen a szinten a tulajdonosnak már egyre kevesebb operatív feladatot kellene végeznie és főleg a cég fejlesztésén kellene dolgoznia. Stratégia, jövőkép, networking, új lehetőségek.

Ha az 1. szintről a 2. szintre szeretnél eljutni, vagy a 2. szinten akarsz egy hatékony működést kialakítani, hogy később a 3. szintet könnyebben megugord, akkor a Vállalkozz Okosan! Neked szól.

Gyere, és tanuld meg, hogyan építsd fel a vállalkozásod!

A tréning végére magabiztos és tudatos vezetője leszel a vállalkozásodnak. Pontosan látni fogod, hogy hova tartasz és hogyan fogsz oda eljutni. Olyan stabil alapokat raksz le a bizniszedben, amire folyamatos növekedést építhetsz. Ezekre az alapokra támaszkodva a vállalkozásod későbbi fejlesztését is magabiztosan fogod elvégezni.

A legfontosabb: fel tudod építeni a vállalkozásod hatékonyan működő rendszerét, ami megalapozza az önjáró működést.

A hónap könyve – 2021. szeptember

A hónap könyve – 2021. szeptember

Fontos számomra az önfejlesztés, és igyekszem minden fórumon hangsúlyozni ezt mások számára is. Ennek jegyében blogbejegyzéseimben sokszor hivatkozok könyvekre, vagy konkrétan ajánlok egy-egy művet. Idén januárban úgy döntöttem, hogy minden hónap végén írok egy könyvajánlót a legfrissebb olvasási élményeimből.

Ezzel is szeretném felhívni a figyelmet az önfejlesztés fontosságára, valamint munícióval is ellátlak Benneteket.

Kizárólag önfejlesztő, illetve valamilyen biznisszel kapcsolatos témájú könyveket fogok bemutatni.
A sorozat korábbi részei itt olvashatóak.

2021. szeptember

A nyarat engedjük el. Meg sem próbálom bepótolni a kiesett részeket, inkább a jelenre koncentrálok.

Ismét egy klasszikust hoztam, ami ennek ellenére még sokak számára ismeretlen mű. Hivatkoztam rá korábban szerintem többször is: itt a blogban, a Vállalkozz Okosan! tréningemen is szó esik róla hangsúlyosan, és egy másik minőségemben tartott tréningjeimen is megemlítem.

Jim Collins – Jóból kiváló

Jim Collins és csapata nem kisebb dologra vállalkozott, minthogy megállapítsák azt, hogy az egészen jó cégek közül melyek és miért lettek kiválók.

Mi különbözteti meg ugyanabban az iparágban, ugyanolyan gazdasági körülmények között működő cégeket egymástól aszerint, hogy az egyik közülük az évtizedek során exponenciális növekedést produkált, míg a többiek alig, vagy egyáltalán nem növekedtek?

15 ezer munkaórát szenteltek a kérdés megválaszolására.

1965 és 1995 között a Fortune 500-as listáján megfordult 1435 céget világítottak át, és szűrtek ki közülük 11-et, akik jóból kiválók lettek.

A hogyan kérdésre a könyvben találhatók a válaszok. Nagyon fontos megállapítások, melyek a mai napig érvényesek.

Sündisznó elv, 5. szintű vezetés, a fegyelem kultúrája, hogy csak párat említsek.

Cégvezetőknek kötelező olvasmány!

A vállalkozás fejlesztés nem csak nagyobbaknak való

A vállalkozás fejlesztés nem csak nagyobbaknak való

Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a vállalkozásfejlesztéssel, még sok kicsi ügyfelem volt. Egyéni vállalkozók, 2-3 fős mikrovállalkozások.

Ahogy a szolgáltatásom fejlődött, és ezáltal az ár is emelkedett, a kicsik kezdtek kiszorulni ebből, mert vagy nem tudják, vagy nem akarják megfizetni a személyes közreműködést. Vagy én nem javaslom nekik, hogy belevágjanak.

Ez utóbbinak nagyon egyszerű oka van. Még nem láttak, tapasztaltak meg egy csomó mindent, még nem tartanak ott, hogy értelme lenni kifizetniük egy komolyabb összeget cégfejlesztésre.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nekik ne lenne szükségük rá. Csak másképpen. Ebben a fázisban még nem fognak olyan tanácsadót találni, aki foglalkozna velük. Egyik félnek sem éri meg. Vagy a vállalkozónak lenne túl drága, vagy a tanácsadónak kellene túl keveset kérnie a munkájáért.

Tréningek

Ilyenkor értékelődik fel a tréningek szerepe, ahol a vállalkozók jóval kedvezőbb áron juthatnak hozzá olyan tudáshoz, ami segíti őket a vállalkozásuk fejlesztésében.

Én is szerettem volna alternatívát kínálni és megadni a lehetőséget azoknak, akik fejlődni, tanulni szeretnének, azonban a személyes közreműködésemet nem tudják megfizetni.

Ekkor hoztam létre a Vállalkozz Okosan! tréninget.

A tanfolyam rávilágít olyan nem mindennapi feladatok szükségességére, amivel hatékonyabban és tervezettebben tudom működtetni és fejleszteni a vállalkozásomat.

Horváth Gábor

5 alkalommal, kis csoportban (max 12 fő) dolgozunk, és fektetjük le az alapjait a hatékony vállalkozás rendszerének.

A pandémia hatására a korábban személyes megrendezésre kerülő tréning az online térbe költözött, azonban itt is kellően hatékony tud lenni. Ráadásul a földrajzi korlátok is megszűntek. Bárki, az ország, sőt a világ bármely pontjáról részt vehet rajta anélkül, hogy egy percet is utaznia kellene

A legnagyobb pozitívum pedig a megszerzett önbizalom. Meg tudom valósítani a kitűzött célt és az új praktikákkal ez egyszerűbb lesz, mint gondoltam.

Carroll Bernadett

A visszajelzések alapján sikerült elérni a célomat és egy olyan tréninget raktam össze, ami hatékonyan segíteni tudja a mikrovállalkozások fejlődését.

Kezdő vállalkozóként egyértelmű, a vállalkozás életébe szinte egyből beépíthető tudást kaptam.

Arnold Péter

preloader image
Az oldal hamarosan betöltődik.
Call Now Button