Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a vállalkozásfejlesztéssel, még sok kicsi ügyfelem volt. Egyéni vállalkozók, 2-3 fős mikrovállalkozások.

Ahogy a szolgáltatásom fejlődött, és ezáltal az ár is emelkedett, a kicsik kezdtek kiszorulni ebből, mert vagy nem tudják, vagy nem akarják megfizetni a személyes közreműködést. Vagy én nem javaslom nekik, hogy belevágjanak.

Ez utóbbinak nagyon egyszerű oka van. Még nem láttak, tapasztaltak meg egy csomó mindent, még nem tartanak ott, hogy értelme lenni kifizetniük egy komolyabb összeget cégfejlesztésre.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nekik ne lenne szükségük rá. Csak másképpen. Ebben a fázisban még nem fognak olyan tanácsadót találni, aki foglalkozna velük. Egyik félnek sem éri meg. Vagy a vállalkozónak lenne túl drága, vagy a tanácsadónak kellene túl keveset kérnie a munkájáért.

Tréningek

Ilyenkor értékelődik fel a tréningek szerepe, ahol a vállalkozók jóval kedvezőbb áron juthatnak hozzá olyan tudáshoz, ami segíti őket a vállalkozásuk fejlesztésében.

Én is szerettem volna alternatívát kínálni és megadni a lehetőséget azoknak, akik fejlődni, tanulni szeretnének, hogy ezt megtehessék, azonban a személyes közreműködésem még nem éri meg nekik.

Ekkor hoztam létre a Vállalkozz Okosan! tréninget (leánykori nevén Kisvállalkozói Rendszerépítő Tréning).

A tanfolyam rávilágít olyan nem mindennapi feladatok szükségességére, amivel hatékonyabban és tervezettebben tudom működtetni és fejleszteni a vállalkozásomat.

Horváth Gábor

5 alkalommal, kis csoportban (max 12 fő) dolgozunk, és fektetjük le az alapjait a hatékony vállalkozás rendszerének.

A pandémia hatására a korábban személyes megrendezésre kerülő tréning az online térbe költözött, azonban itt is kellően hatékony tud lenni. Ráadásul a földrajzi korlátok is megszűntek. Bárki, az ország, sőt a világ bármely pontjáról részt vehet rajta anélkül, hogy egy percet is utaznia kellene

A legnagyobb pozitívum pedig a megszerzett önbizalom. Meg tudom valósítani a kitűzött célt és az új praktikákkal ez egyszerűbb lesz, mint gondoltam.

Carroll Bernadett

A visszajelzések alapján sikerült elérni a célomat és egy olyan tréninget raktam össze, ami hatékonyan segíteni tudja a mikrovállalkozások fejlődését.

Kezdő vállalkozóként egyértelmű, a vállalkozás életébe szinte egyből beépíthető tudást kaptam.

Arnold Péter

Itt azonban még nem álltam meg.?

Amit korábban csak sejtettem, azt mind a tréning résztvevők visszajelzései, mind más vállalkozókkal történő beszélgetéseim beigazoltak. Mégpedig, hogy jelentős részüknek komoly kihívása van az idővel. Kevés, nem érik utol magukat, csúsznak a feladatokkal, határidőkkel. Nem jut idejük arra, amire szeretnék, hogy jusson.

Ugyan a Vállalkozz Okosan! tréning nem az időhatékonyságról szól, de számos eleme érinti azt, valamint időnként beszúrtam egy-egy gondolatot a témakörben, amik nagy sikert arattak a résztvevők között.

Úgy döntöttem, hogy ideje lenne az időhatékonyság témája köré egy másik tudásanyagot készíteni és erre is építeni egy tréninget.

Viszonylag könnyen és gyorsan ment, hiszen csak rendszerbe kellett foglaljam mindazt, amit nap mint nap alkalmazok, illetve részben már megosztottam a résztvevőkkel.

Ennek eredménye a Vállalkozói Időhatékonyság tréning, melyben megosztom azokat a praktikákat, gyakorlatokat, amelyeket én is eredményesen alkalmazok, és amelyek segítenek kontroll alatt tartani az idődet.

Mindössze egy délutánt vesz igénybe, és a hatékonyság jegyében természetesen online kerül megrendezésre.

Bízom benne, hogy a Vállalkozz Okosan! után, ezt is megelégedéssel fogják elvégezni a résztvevők.

preloader image
Az oldal hamarosan betöltődik.
Call Now Button