Sikeres vállalkozást szeretnél? Akkor ne feledkezz meg az önfejlesztésről!
Van az a pont, amikor ráébredsz, hogy változtatnod kell.
A gondolkozásodon.
Az értékeiden.
Hogy mi a Te utad.
És hogy egyáltalán, milyen ösvény vezet el a céljaidig.
Emlékszem, amikor diplomákkal (közgazdaságtan + jog) a kezemben, dagadó mellel kiléptem az egyetem kapuján úgy, hogy már volt munkahelyem. „Én vagyok a király. Ide nekem az oroszlánt! Megváltom az egész világot!” – érzés volt.
Megtanultam, amit kellett, kész vagyok. Bármilyen kihívás is jöjjön velem szemben, nem fog tudni az utamba állni.
Rövid idő alatt rájöttem, hogy ez nem így működik. Rájöttem, hogy nem kész vagyok. Épp ellenkezőleg, csak most kezdődik a tanulás igazán.
Diploma a kezemben, remek állás a bankban, én mégis úgy éreztem, hogy valami nem kerek.
Viszont egyáltalán nem voltam nyitott a változásokra. Márpedig azt, hogy milyen életet élsz, a hozzáállásod határozza meg.
Nagy felismerés volt számomra az a gondolat, hogy az életedet csak 10%-ban határozza meg az, hogy mi történik vele. 90%-ban az számít, hogy hogyan reagálsz ezekre a történésekre.
Nem véletlenül ez Brian Tracy – Maximális teljesítmény című könyvének első és legfontosabb mondanivalója. Én vagyok a felelős.
Én vagyok a felelős.
Teltek az évek és egyre nyitottabb lettem az új lehetőségekre, mígnem 8 évvel ezelőtt felkeresett egy volt egyetemi évfolyamtársam és tett egy ajánlatot. Elsőre (természetesen tévesen) a gyors meggazdagodás lehetőségét láttam benne, amiből persze nem lett semmi, viszont elindított egy olyan úton, amit azóta is járok.
Önfejlesztés. A mai napig hálás vagyok ezért neki, mert rettentően sokat tanultam és persze tanulok a mai napig.
Beszippantott ez az egész, és azóta életem szerves része lett az önképzés.
Elsősorban könyvekkel fejlesztem magam, a könnyen elérhetőség és az egyszerűség miatt.
Ha egy könyvet kellene kiemelnem, ami nehéz feladat, hiszen minden témakörnek megvannak az alapművei, de ha mégis, akkor az Nyíri Zoltán és Hackl Krisztián: Személyiségkalauz című kötete lenne. Hihetetlenül sokat tanultam belőle magamról is, és arról is, hogy a másik miért teszi azt, amit. Ez a tudás éppen úgy hasznosítható az üzleti, mint a magánéletben.
Sokkal jobb hely lenne a világ és rendkívüli módon megkönnyítené az egymás mellett élést, ha minél többen elolvasnák ezt a könyvet, vagy bármelyik másikat, ami a személyiség típusokkal foglalkozik közérthető nyelven és legalább olyan szórakoztatóan, mint a fenti mű.
Fontos azonban, hogy megvenni egy könyvet nem elég. Megveszed, de nem olvasod el. Elolvasod, de nem érted meg. Megérted, de nem alkalmazod. A végeredmény ugyan az, mintha meg se vetted volna.
Megfigyelted már magadon, hogy te hogyan tanulsz szívesebben, milyen úton sajátítod el gyorsan az új ismereteket?
Könyveket olvasva?
Hanganyagokat hallgatva?
Workshopokra beiratkozva?
Én például tréningeken, konferenciákon, online kurzusokon is szívesen veszek részt, sőt nagyobb összegű, komolyabb programokra is benevezek. Ha olyan témakörre bukkanok, ami igazán érdekel, képes vagyok leásni a mélyére.
Hogy mindig megtérül-e az erre szánt befektetés?
Ezt nehéz számszerűsíteni. Én mindig úgy állok hozzá, hogy valami haszna biztosan lesz. Lehet, hogy csak egy mondat egy két napos rendezvényből, de az az egy mondat rengeteget fog jelenteni.
Ne legyünk álszentek, ettől még becsúszhat olyan is, amire utólag azt mondom, hogy nem biztos, hogy megérte, de ezzel együtt kell élni. Alapvetően hozzáállás kérdése (ez is).
Egy biztos. Amit a két füled közé fektetsz be, azt nem veszi el tőled senki, és felvértez azzal a képességgel, hogy bármikor újra tudd kezdeni, ha úgy alakul. Megéri.
Az önfejlesztés által megtaláltam az utamat
Ha 8 évvel ezelőtt nem lépek rá az önfejlesztés végtelen útjára, akkor nem tartok ma ott, ahol. És ez nemcsak a vállalkozásomat jelenti, hanem még az alkalmazotti életemben bekövetkezett változásokat is. Nem kerülhettem volna olyan pozícióba a korábbi munkahelyemen, ahova kerültem az önfejlesztésem során szerzett tudás alkalmazása nélkül.
Nem lennék most az, aki vagyok, ha nem fejlesztettem volna és fejleszteném magam folyamatosan.
Önfejlesztés nélkül nincs cégfejlesztés
A problémáinkat nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, mint amivel létrehoztuk őket.
Ez az egész cikkem legfontosabb gondolata!
Annyira fontos, hogy leírom még egyszer:
A problémáinkat nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, mint amivel létrehoztuk őket.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy amikor nekimennek a falnak, akkor nem állnak meg egy pillanatra körbe nézni, hogy mit és hogyan lehetne másképp csinálni, hanem újra és újra nekifutnak a falnak és csodálkoznak, hogy nem sikerül átmenni rajta.de a fejük meg egyre jobban fáj. Még nagyobb erőt tesznek bele: még többet dolgoznak és kevesebbet alszanak, még több pénzt költenek, még agresszívebb lesz a kommunikációjuk stb. Lehet, hogy repedések keletkeznek a falon, de az áttöréshez másra van szükség.
Nem az erő a megoldás.
Tudod mi a megoldás?
A szemléletmód- váltás. A gondolkodásmód-váltás. A személyes fejlődés.
Találkoztál már te is azzal a mondással, hogy a vállalkozás nem más, mint önismeret?
Nos, ez nem véletlen! Hiszen, ahhoz, hogy üzletileg is egyről a kettőre léphessünk, személyesen is fejlődnünk kell.
Ha egyszer egy új gondolat bekerül a fejedbe, akkor már nem tudsz úgy nézni a világra, mint azelőtt. Új értelmet nyernek a dolgok, és biztos, hogy lesz köztük „AHA” élmény is.
Esetemben például ennek a sok tanulásnak az egyik pozitív hozománya a rengeteg közül az, hogy pontosan tudom, kivel, hogyan kommunikáljak. Ha korábban nem ásom bele magam a témába, akkor még mindig mindenkit egy kaptafára tennék, és korántsem lennének ennyire sikeresek a tárgyalásaim.
Hidd el, az elején még én is „erőből” kommunikáltam és szinte dühös voltam a másikra, hogy miért nem érti, amit mondok. Azonban az eredményeim nem tetszettek, hát változtatnom kellett. Na, nem a tárgyalópartneremen! Önmagamon!
Ma már 3-4 mondat vagy gesztus után körvonalazódik, hogy a beszélgetőtársamnak melyek a főbb személyiség jegyei, melyik típusba tartozik. Ez azért hasznos, mert nem kell erőből lenyomnom őt – ami vagy bejön, vagy nem, de inkább nem –, hanem csak át kell váltanom az ő nyelvezetére, és máris megvan köztünk az összhang. Ebből már sejtheted, hogy az eredményeim is pozitív irányba változtak nagy örömömre.
Mivel ezt a blogot vállalkozók olvassák, így rendkívül fontos megemlítenem, hogy ha vannak a vállalkozásodban munkatársaid, akkor nem elég, ha magadat fejleszted, őket is kell. Különben annyira eltávolodik a gondolkodásmódotok egymástól, hogy nem fogtok tudni együtt dolgozni.
Önfejlesztés nélkül nincs harmonikus magánélet
Az önképzés a vállalkozásomon kívül a magánéletemre is jótékony hatással van.
Sokkal elfogadóbb, megértőbb lettem. Teljesen másképp nevelném a gyerekeimet a 10 évvel ezelőtti gondolkodásmódommal, mint ahogy most teszem.
Lehet, hogy már elváltunk volna a feleségemmel, ha nem tudjuk úgy kezelni a minden házasságban előforduló konfliktushelyzeteket, nézeteltéréseket ahogy.
Egy életen át tartó tanuláson megyek keresztül, próbálom lekövetni ezt az egész folyamatot.
Végezetül pedig hadd osszam meg veled az egyik kedvenc idézetemet, amely leírja, mit érzek az önfejlesztéssel kapcsolatban:
„Hogy megváltozzanak a körülményeid, neked kell először megváltoznod. Ahhoz, hogy más legyen a helyzeted, neked kell másnak lenned. Az anyagi sikert mindig meg kell, hogy előzze, a személyiséged fejlődése.”(Jim ROHN)