Egyik ügyfelemmel esett meg a következő sztori.
Felvett egy fiatal, lendületes és meglehetősen karakán munkatársat. Kezdetben jónak is tűnt.
Azonban idővel azt vette észre, hogy a fenti, új munkaerővel együtt dolgozó régi kollega teljesítménye elkezdett romlani.
Szerencsére még idejében észlelte a jeleket, amelyek azt sejtették számára, hogy bizony nem a régi kollegával van a gond, hanem a jónak látszó újjal, akiről kiderült, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Hosszas vívódás után megvált a nemrég felvett munkatárstól és láss csodát, a régi kollega kivirágzott, és ismét jó teljesítményt nyújtott.
Szerencséje volt, hogy egyrészt idejében észlelte a problémát, ami annak is köszönhető, hogy 10 fő alatti létszámú a cég. Másrészt abban is szerencséje volt, hogy az új munkatárssal „elnyomott” régi kollega személyiségtípusából adódóan nem hirtelen haragú típus, és nem dönt egyik pillanatról a másikra.
Azonban nem mindenki ilyen szerencsés. Sokszor fordul elő, hogy egy megfelelőnek látszó emberről mire kiderül, hogy mégsem az, addigra már komoly károkat okozott a szervezetben.
Rombolja a csapategységet, felesleges felszültségeket teremt, és nem ritkán megfelelő emberek távoznak a cégtől miatta.
Éppen Ray Dalio – Elvek című könyvét olvasom, amit egyébként erősen ajánlok mindenki figyelmébe. A könyvben ismertetett sok elv egyike a következőkeppen hangzik:
„Bármit is akarsz elérni a siker kulcsa az, hogy céljaidat támogatandó a megfelelő embereket helyezd a megfelelő pozíciókba.”
Jim Collins és csapata is hasonló következtetésre jutott a 30 éves időszakot átölelő és több mint 1400 Fortune 500-as céget magában foglaló kutatása során, amelynek eredményeit a Jóból kiváló című könyvében ismerteti.
Collinsék kutatásai szerint a kiváló cégek vezetői mindig azzal kezdték a munkát, hogy a nem megfelelő embereket leszállították a buszról, és felvették a megfelelőket, mert a megfelelő emberekkel sokkal könnyebb haladni.
Mitől megfelelő egy ember?
Röviden: A hozzáállása alapján.
Kicsit bővebben: Nem véletlenül foglalkozom munkám során az ügyfeleim alapértékeivel. Kidolgozzuk, hogy melyek az ő alapértékeik. Rendkívül fontos meghatározni őket és leírni, ismertetni, sulykolni a munkatársakban.
Az alapértékek határozzák meg a cégkultúrát, és hogy milyen emberek dolgoznak a cégben. Ha sikerül jó (értsd: valóban a cégre jellemző) értékeket megfogalmazni, akkor azok segítik a cégvezetést megállapítani, hogy valóban a megfelelő emberekkel vették-e magukat körbe vagy sem.
A neked megfelelő emberekkel könnyebb dolgozni, energiával tölt fel, ha közöttük vagy.
A nem megfelelőek azonban leszívják az energiádat, nehezen tudsz velük haladni, folyamatos stresszforrások számodra.
Ez nem azt jelenti, hogy neked nem megfelelő emberek egyébként rossz emberek lennének, és szándékosan ártani akarnak neked vagy vállalkozásodnak.
Nem. Csak az általad és a vállalkozásod által képviselt értékekkel nincsenek összhangban, ezért viselkedésükkel, cselekedeteikkel folyamatosan rombolják azt, amit Te fel akarsz építeni.
Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a megfelelő emberek nem egyenlőek azokkal, akikkel pontosan megegyezik a véleményetek és mindig pontosan azt gondolják, amit Te.
A megfelelőség hasonló értékrenden alapul. Ettől még lehet bizonyos kérdésekben ellentétes véleményetek. Sőt, kell is, hiszen ezek józan, elfogulatlan megvitatása visz Téged, őket és a vállalkozásodat is előbbre.
Vess számot az alapértékeidről, és ezek alapján vedd körbe magad a megfelelő emberekkel!