Ahhoz, hogy maradéktalanul képet kapj a vállalkozásod mechanizmusáról valós időben kifejezve, az üzleti mérőszámok nagymértékben segítségedre lehetnek. Alkalmazásukkal átfogó információt kaphatsz céged hatékonyságáról, rávilágít a felmerülő problémákra, megmutatja, miben és hogyan kell változtatnod szervezeted fellendülésének érdekében. Nem utolsó sorban, ha mérhető célokat tűztél ki a vállalkozásod számára, akkor a mérőszámok segítenek rajta tartani a célon, mutatják, hogy a megfelelő ütemben haladsz-e feléjük vagy sem.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a rengeteg mérőszám közül Neked, mint a cég vezetőjének ki kell választani legfeljebb 5-7 kulcsmérőszámot, amik segítenek a döntéshozatalban. Ennél többet úgysem tudsz hatékonyan figyelemmel kísérni, mert csak elvesznél a rengeteg adat között.

Ezt ugye Te sem szeretnéd bevállalni?

Az alábbiakban mutatok pár példát, hogy milyen mérőszámok léteznek és mire használhatod őket.

Példák mérőszámokra

Ügyfélérték számítás

Minden szervezet figyelmének a középpontjában az ügyfélnek kell állnia, hiszen a vállalati sikerhez a vevők sikerén keresztül vezet az út.

Ha tisztában vagy az ügyfélérték fogalmával, kiküszöbölheted azt a bakit, hogy olyan vásárlókra költsd pénzt és időt, akik kevesebbet hoznak a cégnek annál, mint amibe kerültek.

Bár nehezen meghatározható érték, gyors eredményt hoz. Úgy kapod meg, hogy kiszámolod, az ügyfél mekkora profitot idézett elő. A fogyasztók között sorrendet állít fel, ezek alapján abszolút, illetve relatív különbségek képezhetők a vevők között.

Konverziós ráta

Bepillantást enged abba, hogy hány elért potenciális ügyfélből lett valós ügyfél.

Az egyik legfontosabb konverziónövelési tényező a megbízhatóság.

Konverziós ráta = Összes értékesítés/Összes látogató*100

Példa: Ha 100 ügyfél érdeklődik termékünk iránt, de csak 3 vásárol, akkor a konverziós ráta 3%.

Selejtarány

Amennyiben termelőtevékenységet folytatsz, akkor számodra kulcsmérőszám lehet a selejtarány.

Segítségével láthatod, hogy milyen minőségben dolgozik a céged és mennyire hatékony a termelési rendszered.

Akvizíciós költség

CPA-ként is találkozhatsz vele, ami az angol megfelelőjének a cost per acquisition rövidítése. Megmutatja, mennyibe került egy új felhasználó/vevő/ügyfél megszerzése. Érdemes előre meghatároznod az elvárt értékét, nagyban hozzájárul a vállalkozásod profittermelő képességéhez.

Kintlévőségek

Egy ügylet nem a számla kiküldésével zárul le, hanem amikor azt kifizetik. Ha kevés számlát állít ki a céged, akkor viszonylag könnyű őket nyomon követni, azonban, ha sok számlát bocsátotok ki, akkor elengedhetetlen, hogy folyamatosan nyomon kövessétek a kintlévőségeiteket. Látnod kell, hogy mennyi már elvégzett munkát nem fizettek még ki a vevőid, mekkora lejárt kintlévőségetek van, mely vevőid fizetnek rendszeresen késve.

A teljesítménymérés nagyon fontos, hisz a vállalati kontroll-folyamat része. Amit mérsz, arra jobban odafigyelsz. Nélkülözhetetlen, hogy jó legyen a mérce, máskülönben kívánt céljaid ellenkezője fog bekövetkezni.

Az üzleti mérőszámok alkalmazásának elsajátítása egyáltalán nem egyszerű.

Ha biztos akarsz lenni abban, hogy a vállalkozásod számára legmegfelelőbb mérőszámokat használod, csak küldj egy emailt és örömmel állok rendelkezésedre!

preloader image
Az oldal hamarosan betöltődik.
Call Now Button