Előzz a boxban, avagy hogyan használd ki a válságot!

Előzz a boxban, avagy hogyan használd ki a válságot!

Évek óta rebesgetik a makrogazdasági guruk az újabb válságot. Úgy tűnik, hogy megérkezett. Ha már itt van, nézzük meg hogyan használd ki?

Vannak nyertesei is a jelenlegi helyzetnek, de ők azért a kisebbség.

Például egyik kedves ügyfelem, aki kereskedelemmel foglalkozik és a profiljában eddig is szerepeltek gumikesztyűk, fertőtlenítőszerek, most gyakorlatilag nincs az a mennyiség, amit ne tudna eladni egy-két nap alatt.

A többség azonban inkább a negatív hatásokat érzi.

Van, akinek belassult az üzlete, és van, akinek egyik napról a másikra gyakorlatilag leállt és megszűnt a forgalma.

A turisztikában és vendéglátásban érdekelteknél nyilvánvaló a visszaesés, de például nyomdász ismerősöm azt mondta, hogy a megrendeléseik 95%-át lemondták egy-két nap leforgása alatt, és tulajdonképpen leállt a nyomda.

Lehetne még sorolni a negatív példákat, de ennek a cikknek nem a kialakult helyzeten való siránkozás a célja, mert azzal semmire nem megyünk. Akkor az lett volna a címe, hogy “Hogyan keseregjünk együtt?” és nem az, hogy “Hogyan használd ki a válságot?”.

Ahogy Lali is megmondta az Üvegtigrisben: „Apa egyszer azt mondta: Mikor a padlón vagy, szedjél fel onnan valamit.”

Dale Carnegie pedig a Hogyan fejezzük be az aggódást és kezdjünk el élni című könyvében így ír:

„Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét!”

Aki tud és felkészült már rá, home officeból dolgozik.

Mindezt tetézi még az iskolák bezárása, ami óhatatlanul is otthon maradásra kényszerít sok vállalkozót.

Az időhiány mindig egy kritikus pont volt, és akikkel én találkozom tízből kilencszer a top 3 kihívás között szerepel.

Nyilván ennek is megvannak az okai és lehet ellene tenni. Erről az 5 időgazdálkodási tipp kisvállalkozóknak című ingyenesen letölthető anyagomban írok bővebben.

Akárhogy nézzük, rengeteg vállalkozónak, még ha kényszerűségből is, de felszabadult egy csomó ideje. Ezt pedig a pihenésen és feltöltődésen kívül azért hasznos tartalommal is ki kellene tölteniük.

Forma 1-es hasonlattal élve olyan a mostani helyzet, mintha a nagy verseny félbeszakadt volna és mindenkit kirendeltek a boxba.

A folytatást az fogja meghatározni, hogy ki, mit csinál a kényszerpihenő alatt.

Te mit csinálsz?

Most az élet úgy hozta, hogy időd szabadult fel. Használd fel arra, hogy önmagadat és a vállalkozásodat fejleszd!

Pótold be azokat a képzéseket, amelyekre azért nem mentél el korábban, mert nem volt rá időd!

Használd ki, hogy most utazás nélkül, online is elérhetsz olyan tréningeket, elődadásokat, konferenciákat, amikhez eddig utaznod kellett!

Fejleszd vezetői képességeidet, mélyítsd el a szaktudásodat és szerezz olyan ismereteket, amelyekkel újabb szintekre emelheted a bizniszedet!

Végezd el a cégedben azokat az alapozó munkákat, amiket eddig a napi munkák miatt nem tettél meg!

Hidd el, a többség csak keseregni fog és sajnáltatja magát a kialakult helyzet miatt.

Te ne tedd! Tudom, hogy nem könnyű, senkinek sem az. Egy azonban biztos. Sem a kesergéssel, sem az önsajnálattal nem fogsz előbbre jutni.

Ha megerősödve akarsz kikerülni a gazdasági hullámvölgyből, akkor ne a panaszkodó többséghez tartozz!

Gondolj be, ha a felszabadult idődet nem azzal töltöd, mint a többség, hanem ezt az időt önmagadba fekteted, hogy még jobb vállalkozó legyél, akkor hatalmas előnyre fogsz szert tenni a versenytársaidhoz képest.

Ebben kívánok Neked segítséget nyújtani a Kisvállalkozói Rendszerépítő Tréning során.

Ha szeretnél a jelenlegi helyzetben is olyan vállalkozók között lenni, akik egymást támogatva dolgoznak cégük jövőjén, akkor itt a helyed.

Az online tréning keretében 5 héten keresztül heti 1 alkalommal találkozunk.

A végére magabiztos és tudatos vezetője leszel a vállalkozásodnak. Pontosan látni fogod, hogy hova tartasz, és hogyan fogsz oda eljutni. Olyan stabil alapokat raksz le a bizniszedben, amire folyamatos növekedést építhetsz. Ezekre az alapokra támaszkodva a vállalkozásod későbbi fejlesztését is magabiztosan fogod elvégezni.

A legfontosabb: fel tudod építeni a vállalkozásod rendszerét, ami megalapozza az önjáró működést.

A forma 1-es analógiához visszakanyarodva:

Gyere és előzd meg a versenytársaidat a boxban!

Hogyan dolgozz online? Alkalmazások home officehoz

Hogyan dolgozz online? Alkalmazások home officehoz

A távmunka eddig csak elvétve jelent meg a magyar vállalkozások körében. Március közepétől azonban egyik napról a másikra hirtelen tömegével kellett átállniuk rá és megoldani az addig megoldhatatlant. Nekik hozok néhány alkalmazást, melyek home officehoz kifejezetten ajánlottak.

Mára már minden vállalkozó és vállalkozás a saját bőrén érzi, hogy a 2008-as válságot követő gazdasági fellendülés nemhogy belassult, de a koronavírus miatt meghozott intézkedések hatására falba ütközött.

Aki nem tudja a munkáját átterelni az online térbe, annak sajnos határozatlan ideig kényszerszünet lesz.

Rajtuk ez a cikk sem segít.

Home Office

Aki viszont olyan munkát végez, amit a megváltozott körülményekre való tekintettel online is el lehet részben vagy egészben végezni, annak segítségére lehetnek a következő sorok.

Hatalmas előnyben vannak most azok a vállalkozások, akik az idők szavára hallgatva már régen digitalizálták, amit tudtak, és tevékenységeik során amennyire csak lehet, kihasználták az online világ adta lehetőségeket.

Megismerkedtek és használnak olyan alkalmazásokkat, melyek most lényegesen leegyszerűsítik a home officera történő átállásukat.

Biztosan sokan mások is megtehették volna ezt, de nem tették.

Nem voltak rákényszerülve vagy egyszerűen csak idegenkedtek az online világtól, a digitális tértől.

A jelenlegi helyzet azonban őket is rákényszeríti, hogy modernizáljanak és amit már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenniük, azt most megtegyék.

Az alábbiakban felsorolok pár általam is használt applikációt, szoftvert, megoldást, ami segíti az online munkavégzést.

Alkalmazások

Google Drive/One Drive

A digitalizáció és az online munkavégzés egyik alapfeltétele, hogy legyen egy olyan tárhelyünk, ami nem fizikai helyhez és eszközhöz között, hanem bárhol elérjük, ahol internetkapcsolat van.

Persze a nulladik lépés az, hogy minimálisra csökkentsük a papír alapú dokumentumainkat vagy ha mindenképpen papíron (is) kell tárolnunk, akkor legalább beszkennelve digitalizáljuk, amit lehet és fontos.

Az elektronikus dokumentumainkat pedig ne a számítógép merevlemezén tároljuk, hanem egy megfelelő felhő alapú tárhelyen.

Ilyen például a Google Drive, ami 15GB-ig ingyenesen használható számos kiegészítő applikációval egyetemben.

A feltöltött dokumentumokat ugyanúgy mappákba tudjuk rendezni, mintha a saját számítógépünkön lennének és akár a mappákhoz, vagy csak egy-egy fájlhoz hozzáférést tudunk biztosítani másoknak is.

Így biztosítható, hogy a munkatársak, ügyfelek, partnerek is lássák és dolgozni tudjanak azzal, amivel dolgozniuk kell függetlenül attól, hogy mi hol vagyunk és ők hol vannak.

A One Drive szintén egy felhő alapú tárhely, ami a Microsoft szolgáltatásainak része. Ez már fizetős, de több szempontból munkavégzéshez és irodai környezethez jobban illik, mint a Google Drive.

Mindkettő tárhely elérhető offline is, vagyis akkor is, ha nincs éppen internetkapcsolat. Az offline használatban nálam a One Drive a nyerő.

Zoom

Az online térben nemcsak a dokumentumainkat tudjuk elérni, hanem egymást is.

Békeidőben is sokszor hatékonyabb, ha egy-egy megbeszélés miatt nem utazunk órákat és akár több száz kilométert, a mostani kényszerhelyzetben pedig lassan nem marad más lehetőség.

Létezik számtalan megoldás a videós beszélgetések lebonyolítására (pl. Messenger, Skype, Hangouts, Viber, Whatsapp), azonban munkamegbeszélésekhez, tárgyalásokhoz, értekezletekhez a Zoom a legjobb alkalmazás, amit ismerek.

Az egyik nagy előnye, hogy csak a hívást kezdeményezőnek kell regisztrált felhasználónak lennie. Vagyis a hívást fogadó félnek elég csak az általunk átküldött hivatkozásra kattintania és egy böngészőben megnyílva már kezdhetjük is a megbeszélést.

Remekül használható a képernyő megosztás, tehát prezentációkat is gond nélkül le tudunk vetíteni vagy bármi mást meg tudunk mutatni a segítségével.

Kiválóan alkalmas sok résztvevős webinárok megtartására, de egyik ismerősöm már fitnesz edzést is tartott 27 főnek Zoomon.

A jó hír, hogy egy hívó és egy fogadó fél esetén korlátlan ideig ingyenesen használható és ennél több résztvevő esetén is 40 percig ingyenes.

Billingo

Online számlázás. Legkésőbb nyár közepére így is úgy is át kell állni rá.

Nézzük az előnyeit:

  • nincs papír
  • nem kell postázni
  • nincs számlatömb
  • könnyen kiszervezhető a számlázás
  • automatizálható folyamatok
  • könnyebb a kintlévőségek nyomonkövetése
  • a kiállított számlákat a könyvelő letöltheti magának
  • automatikus adatszolgáltatás a NAV felé
  • személyre szabható számla
  • automatikus értesítések
  • könnyen összeköthető egyéb adminisztrációt és értékesítést támogató applikációkkal
  • nem helyhez és nem eszközhöz kötött használat.

És még sorolhatnám tovább.

Lehetséges alternatíva: Számlázz.hu

Birtix24

Függetlenül attól, hogy normális mederben zajlanak a hétköznapok, vagy meg kell oldani az otthoni munkavégzést, egy feladattámogató rendszerre mindenkinek szüksége van.

Még jobb, ha az egyszerűbb feladattámogatásnál többet tud és akár CRM funkciók is vannak benne.

Még az egyszemélyes vállalkozásoknál is képtelenség minden feladatok és az egyes ügyfelekkel kapcsolatos aktuális teendőket fejben tartani anélkül, hogy valami ne maradjon el, valamivel kicsússzunk a vállalt határidőből, mert elfelejtettük.

Az ügyfelek az élményért fizetnek és akkor vásárolnak újra tőlünk, illetve akkor ajánlanak szívesen másoknak, ha az élmény minél jobb. Ezt az élményt azonban csak akkor tudjuk következetesen minden ügyfélnek nyújtani, ha ebben támogat minket egy megfelelő szoftver.

Látjuk benne, hogy milyen feladataink vannak, melyik ügyféllel hol tartunk, milyen határidőink vannak, a munkatársaink éppen min dolgoznak és hol tartanak benne stb.

Erre kiválóan alkalmas a Bitrix24. Sőt, még ennél jóval többre is. Azonban aki még soha nem használt ilyen szoftvert, az szerintem ne ezzel kezdje, mert elsőre lehet, hogy bonyolultnak tűnik. Pedig nem az.

Jóval kevesebb funkcióval és inkább csak feladat-/projekttámogatásra alkalmas célszoftverek még a teljesség igénye nélkül a JustDoo, Monday, Trello, Asana.

A fentieken túl még számos megoldás létezik a digitalizáció és az online világ előnyeinek kihasználásához, de kezdetnek szerintem ennyi bőven elég.

Bízom benne, hogy a fentiek segítenek Neked is az új körülményekhez alkalmazkodni, és ezáltal enyhíteni a jelenlegi helyzet miatt befékezett gazdaság okozta negatív hatásokat.

Mit jelent az önjáró vállalkozás?

Mit jelent az önjáró vállalkozás?

Sokszor hallom vállalkozóktól célként vagy inkább vágyként megfogalmazni, hogy egy olyan vállalkozást akarnak, ami nélkülük is működik.

Azonban hallottam már azt is, aki kifejezetten tiltakozott ez ellen, mert ő szereti, amit csinál, nem akarja lógatni a lábát, nem akarja sem eladni, sem tovább örökíteni a cégét.

A Folyamatok.hu oldalon is több helyen elhangzik az önjáró vállalkozás kifejezés, amire asszociálva a fenti példa alapján vállalkozók egyik része vágyik, a másik pedig kerüli vagy nem is hisz benne.

Mit is jelent tulajdonképpen az önjáró vállalkozás?

Valószínűleg a legtöbb (nem kényszer) vállalkozó nem azért lett vállalkozó, hogy a lábát lógatva henyéljen naphosszat és ne csináljon semmi hasznosat.

Nem tudná ezt csinálni, hiszen nem így van kódolva. Nem így vagyunk kódolva. Lételemünk, hogy alkossunk, teremtsünk, problémákat oldjunk meg és hozzájáruljunk a környezetünk jobbá tételéhez a termékünkön, szolgáltatásunkon keresztül.

Éppen ezért van sokukban zsigeri ellenállás egy olyan fogalom iránt, mint az önjáró vállalkozás, mely ellenállás tapasztalatom szerint inkább a fogalom félreértelmezése miatt van.

Az én olvasatomban az önjáró vállalkozás nem kizárólag azt jelenti, hogy már nem dolgozol benne.

Az önjáró vállalkozás egy olyan jól felépített rendszereken, struktúrán és folyamatokon alapuló cég, kiegészítve a megfelelő munkatársakkal, ahol eldöntheted, hogy dolgozol benne vagy sem.

Ha dolgozol, akkor azzal foglalkozhatsz, amit szeretsz és élvezel, mivel minden mást delegáltál a megfelelő munkatársnak vagy kiszerveztél.

Ha pedig úgy döntesz, hogy elég volt, azt is megteheted úgy, hogy közben a cég vonzó célpont legyen egy vevőnek, vagy gond nélkül átadható a karmesteri pálca egy új menedzsernek, aki viszi tovább a bizniszt, miközben Te tulajdonosként továbbra is jelen vagy a vállalkozásban.

Megadja Neked a szabadságot, a választás lehetőségét.

Az önjáró vállalkozás egy lehetőség számodra, hogy megéld a vállalkozói szabadságot.

Egy biztosíték arra az esetre, ha a körülményeid úgy alakulnak, hogy hosszabb-rövidebb ideig nem tudsz vagy nem akarsz aktívan részt venni a vállalkozásod működésében, akkor se omoljon össze, hanem üzemeljen a Te visszaérkezésedig vagy egy új vezető kinevezéséig.

Elolvasva a fentieket, hogy látod a dolgot? Akarsz egy önjáró vállalkozást?

Még mindig határozott „Nem” a válaszod? Akkor lehet, hogy rossz helyen jársz. A Folyamatok.hu szolgáltatásai, tanításai nem Neked szólnak.

Azonban, ha „Igen”, akkor nagyon jó helyen vagy. Olvasd el a többi blogbejegyzést is, jelentkezz a Kisvállalkozói Rendszerépítő Tréningre vagy kérj egy személyes konzultációt!

Fejleszted magad, de mégsem haladsz előre?

Fejleszted magad, de mégsem haladsz előre?

Örömmel tapasztalom, hogy egyre több cégvezető ismeri fel az önfejlesztés fontosságát. Felismerik, hogy nem elég azzal a tudással, amit eddigi életük során megszereztek hátradőlni, hanem folyamatosan fejleszteniük kell magukat.

Új gondolatokat, új látásmódokat ismernek meg és ezáltal jobb emberré és jobb vállalkozóvá válnak.

Jó látni, hogy egy-egy hazai vállalkozás vagy vállalkozó fejlesztéssel foglalkozó eseményen évről évre milyen sokan vesznek részt és képzik magukat különböző témákban.

Legutóbb két hete vettem részt egy több mint 500 fős rendezvényen és decemberben elrajtolt az első Kisvállalkozói Rendszerépítő Tréning is 5 fővel.

Mind hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több sikeres és boldog vállalkozó legyen hazánkban.

Azonban van itt egy nagyon fontos dolog, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Biztosan észrevetted már magadon a változást, hogy ha egy új gondolat a fejedbe került, akkor már nem tudsz úgy nézni a világra, mint azelőtt.

Legyen szó célkitűzésről, értékesítésről, marketingről, cégvezetésről vagy bármi másról. Ha egyszer megismerkedtél egy olyan gondolattal, megoldással, ami után a homlokodra csaptál, hogy „Basszus, ezt így is lehet?”, onnantól már nem is érted, hogy eddig miért csináltad másképp.

Ne feledkezz meg azonban arról, hogy Te sem gondolkodtál mindig így, Te sem tudtad korábban azt, amit most már igen.

Miért mondom ezt?

Azért, mert hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha mi már elsajátítottunk egy új gondolatot, ami számunkra elég komoly „AHA” élmény volt, akkor ez onnantól kezdve mások számára is evidens. Pedig nem az.

Elmész egy tréningre, rendezvényre, hallasz egy rakás új gondolatot, ötletet, lehetőséget és lelkesen viszed haza őket, ahol aztán szembesül a kollegáiddal, akik nem voltak sem veled, sem máshol tréningen.

Vajon mennyire fog átragadni rájuk is a lelkesedésed? Mennyire fogják tudni elfogadni, befogadni az újdonságokat?

Nem is fogják érteni, hogy mit lelkesedsz annyira, amikor itt munka van. Inkább a főnök is ezzel foglalkozna.

Nem elég, hogy Te mint cégvezető folyamatosan képzed magad. Ne feledkezz meg a munkatársaidról sem!

Az nem érv, hogy szakmai továbbképzést kapnak. Az kevés. Neked sem attól változtak meg a gondolataid, mert elmentél egy, a szakmáddal kapcsolatos rendezvényre.

A kollegáidnak is szükségük van arra, hogy gondolkodásmódban fejlődjenek. De legyél önző!

Neked van szükséged arra, hogy a kollegáid gondolkodásmódja fejlődjön, hogy minél jobban tudjanak továbbra is támogatni Téged.

Ez egy abszolút win-win helyzet.

Olyan munkatársakat kapsz, akik tartják Veled a lépést gondolkodásban, ezáltal jobban fejlődik a céged és könnyebb lesz vezetned.

A munkatársaid pedig olyan tudással gazdagodnak, amitől jobb emberekké válnak, tehát nemcsak a munkájuk során tudják használni, hanem a magánéletükben is.

Attól félsz, hogy Te pénzt fektetsz beléjük, képzed őket, majd elmennek a konkurenciához?

Ez benne van a pakliban.

Még a legjobb ösztönző rendszerrel sem tudod megtartani azt az embert, akinek máshol van dolga.

Ilyenkor azonban jusson eszedbe a következő mondat:

Annál csak egy rosszabb dolog van, ha képzed az embereidet és elmennek. Ha nem képzed őket és maradnak.

Mi a vállalkozói időhiány egyik legfőbb oka?

Mi a vállalkozói időhiány egyik legfőbb oka?

A kisvállalkozói időhiány egyik általam tapasztalt leggyakoribb oka, hogy a vállalkozók olyan tevékenységek végzésével töltik idejüket, amiket eleve nem nekik kellene csinálni, illetve nem úgy, ahogyan csinálják.

Árajánlatokat, szerződéseket készítenek, számláznak, utalásokat rögzítenek, statisztikákat gyártanak és még lehetne sorolni.

Igen, jól látod: ezek jellemzően adminisztratív tevékenységek.

Azon túl, hogy nem ezekkel kellene foglalkozniuk, a vállalkozók többsége személyiségtípusából és habitusából adódóan utálja is ezeket elvégezni. Így nem elég, hogy az idejüket vesztegetik vele, de még frusztrálja is őket.

Már hallom is a következő érveléseket:

„De hát Gábor, én egyéni vállalkozó vagyok, mégis ki csinálja ezeket, ha nem én?”

„Nincs annyi adminisztratív feladat, hogy megérné felvennem ezért valakit.”

„Az én munkatársaim szakemberek, akiknek az a dolga, hogy a cég alaptevékenységét végezzék. Nem bízhatom rájuk ezeket a feladatokat!”

„Árajánlatot csak én tudok adni, hiszen én szabom az árakat.”

„Én nem bízok senkiben annyira, hogy az utalásaimat elvégezze.”

Megválaszolom ezeket szépen sorban.

„Egyéni vállalkozó vagyok, mégis ki csinálja ezeket, ha nem én?”

Egyéni vállalkozó vagy, tehát nincs munkatársad, akire rábízhatnád az adminisztratív feladatokat. Sőt, nem akarsz, vagy nem engedhetsz meg magadnak ilyen munkatársat.

Van egy jó hírem. Erre már egy jó ideje van megoldás. Úgy hívják, hogy virtuális asszisztens.

Őt nem úgy kell elképzelni, mint a Star Wars sorozatban hologramos kivetítéssel megjelenő figurákat.

A virtuális asszisztens egy hús- vér ember, aki azonban nem ül melletted a cégednél, és nem az alkalmazottad. Hogy helyileg hol van, az teljesen lényegtelen, az viszont nem egy utolsó szempont, hogy a bérét és járulékait nem Neked kell kifizetni.

Megbízási szerződést kötsz vele, jellemzően havi x óra rendelkezésreállásra, amiért megbízási díjat fizetsz. Ő pedig szépen elvégzi helyetted a rábízott feladatokat.

„Nincs annyi adminisztratív feladat, hogy megérné felvennem ezért valakit.”

Erre is a virtuális asszisztens a legjobb megoldás. Akkor adsz neki feladatot, amikor van. Ez lehet havi 5-6 óra, de lehet 50-60 is. Egy tesztidőszak alatt kitapasztaljátok, hogy mennyi feladatot tudsz neki adni, aztán ez alapján megállapodtok a havi órakeretben.

Tudom, miről beszélek, mert én is egyedül vagyok, de már 10 hónapja virtuálisan itt van velem Kriszta, az asszisztensem is és imádom. Egyáltalán nincs sok adminisztratív feladat nálam, de hihetetlenül jó érzés tudni, hogy ezeket nem nekem kell elvégeznem.

Ő készíti elő az árajánlatokat, a szerződéseket, ő számláz, ő iktatja a bejövő számlákat és többek között még ezeket a blogcikkeket is vele olvastatom át, mivel – ahogy azt nemrég egy Facebook posztban is kifejtettem – az írásaim jellemzően tele vannak elgépelésekkel, elírásokkal, amiket én már képtelen vagyok észrevenni, ő viszont képes rá.

„Az én munkatársaim szakemberek, akiknek az a dolga, hogy a cég alaptevékenységét végezzék, nem bízhatom rájuk ezeket a feladatokat.”

Oké, hogy nem a mérnöködnek, értékesítődnek, marketingesednek, szerelődnek stb. adod ki az adminisztratív feladatokat, de kérdem én: Te mi vagy? Nem cégvezető egészen véletlenül? A cégvezetőnek sem az a dolga, hogy ilyen feladatokkal töltse az értékes idejét.

A virtuális asszisztens ekkor is jó megoldás. Ha meg már annyi a feladat, hogy akár egy napi 4 órás munkatársat leterhelne, akkor meg el kell kezdeni matekozni, hogy melyik éri meg jobban.

„Árajánlatot csak én tudok adni, hiszen én szabom az árakat.”

Amint korábban már említettem, nálam Kriszta készíti elő az árajánlatokat. Nem azt írtam, hogy ő szabja meg az árat, csakhogy ő készíti elő az ajánlatot. Nekem annyi dolgom van vele, hogy beírom az árat.

Persze nem mindenkinél lehet ilyen könnyen kiszervezni, mert ha a terméked vagy szolgáltatásod ügyfelenként nemcsak árban tér el, hanem tartalmát tekintve is, akkor nehezebb a dolgod.

Ilyenkor én azt javaslom az ügyfeleimnek, hogy próbálják meg összeszedni, hogy milyen változók lehetnek egy árajánlatban. Ezen változók értéke, milyen tényezőktől függhet?

Ebből már össze lehet állítani egy olyan anyagot, aminek a segítségével más is el tudja készíteni az árajánlatot, és Neked csak ellenőrizni kell azt.

Az pedig már egy teljesen más történet, hogy nem kell az elkészítéssel bajlódnod, csak egy kész ajánlatot kell átnézned és jóváhagynod.

„Én nem bízok senkiben annyira, hogy az utalásaimat elvégezze.”

Először is, bontsuk ketté ezt a feladatot. Egy dolog az utalási megbízás berögzítése, és egy másik annak aláírása és elküldése.

Ha még papír alapú utalásokat szoktál a bankfiókodba bevinni személyesen, akkor először ezen kell változtatnod.

Ha már internetbankot használsz, akkor annyi a dolgod, hogy bemész a bankba, és az erre kijelölt kollegádnak vagy a virtuális asszisztensednek kérsz lekérdezési jogosultsággal hozzáférést az internetbanki felülethez. Ez azt jelenti, hogy be tud lépni, be tudja rögzíteni az utalásokat, de sem aláírni sem elküldeni nem tudja azokat. Az továbbra is a Te feladatod lesz.

A rögzítés delegálása ismét egy csomó időt és energiát megspórol Neked, mert az aláírás és az utalás elküldése már nem egy nagy munka.

Ahhoz, hogy a fenti hatékonyságnövelési tippeket mind meg tudd valósítani az kell, hogy a vállalkozásod minél inkább digitalizált legyen? Például: online számlázó, internetbank, felhő alapú adat és dokumentumtárolás stb.?

IGEN, de 2019 végén nem érzem úgy, hogy ez különösebb magyarázatra szorulna.

Kíváncsi vagy még, hogy milyen területeken tudnál hatékonyságot növelni, hogy mind Te, mind a munkatársaid, mind az ügyfeleid még elégedettebbek, még boldogabbak legyenek?

Gyere el a Kisvállalkozói Rendszerépítő Tréningre!